Kamo no Chōmei (鴨長明)
Kamo no Chōmei és a Hōjōki méltán híres első sora
Nem tudni pontosan, mikor is született, egyes feltételezések szerint 1153-ban, mások szerint 1155-ben (általában ezen utóbbit fogadják el hivatalos dátumnak), az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy 1216-ban halt meg.
A Kamo név egyébként onnan ered, hogy a család birtokában több szentély is volt a Kamo folyó felső és alsó folyása mentén.
Kamo no Chōmei japán író, költő és esszé író (a waka költészet kiemelkedő alakja) volt. Irodalmi érdeklődésére többen is hatást gyakorolnak, költők különboző iskolákból, illetve buddhista szerzetesek (pl. Kamo no Shigeyasu a a Felső Kamo Shinto szentély papja). Apja halála után mélyül el igazán a költészetben, ekkor teljesedik ki ezen irányú művészete. Fiatal évebein elmaradhatatlan tagja Fujiwara no Teika irodalmi köreinek is.
Több irodalmi, versírói versenyen is elindul, de ezeken nem ér el átütő sikereket. A szókészlete ugyanis, amit a természetre használ, így például a Kamo folyó leírására, eléggé megosztja a hallhatóságot. Egy alkalommal például azért veszít, mert a zsűri azt hiszi, hogy egy nem létező folyóról ír, és hiába próbálkozik, nem tudja meggyőzni őket az igazáról.
Esszéírói munkássága viszont már csak abból a szempontból is nagyon fontos, hogy Kamo no Chōmei szemtanúja volt a Heian korszak vége és a Kamakura korszak közti átmeneti időszaknak, mikor elkezdett kibontakozni a későbbi szamuráj kultúra. Illetve át- és túlélte kora nem kevés, az akkori fővárost súlytó katasztrófáját. Erről az időszakról írta meg remekművét a Hōjōkit (方丈記).
Ezt a fent elmített művet a világból kivonulva szerzetesként írja 1212-ben, élete utolsó szakaszában. Öt évet tölt így remeteként a Hiei-hegy lábánál találtató Ohara nevű területen egy parányi, 3x3 méteres kunyhóban - amit saját maga épített. Itt él egészen 1216-ban bekövetkezett haláláig.
Nem ismerjük pontosan annak okát, miért fordított hátat a pezsgő fővárosi irodalmi életnek, azt mindenesetre tudjuk, hogy a mennyivel szegényebb lenne a világ, ha nem így tesz. Úgy gondolják, az volt visszavonulása fő oka, hogy bármennyire igyekezett is, nem nevezték ki apja pozícójába - a Kamo szentély papi papjává - annak halála után.
Források
新日本古典文学大系39.岩波1998.
A kép forrása: Kamo no Chōmei
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése