2014. december 18., csütörtök

Nem parányi események parányi szobában papírra vetve

Ebben a bejegyzésben a Hōjōkiból (方丈記) szeretnék egy részletet megosztani veletek. Szerintem elég érdekes jelenség, hogy katakana-kanji kombinációval íródott ez a mű
Ez persze annyira nem is meglepő, ha azt vesszük, hogy a korban a hiragana a nők írásmódját jelentette, a férfiak inkább a katakana és kanji párosítást választották. 
Mindenesetre, mivel szerintem elég jellegzetes és látványos így a szöveg, egy-egy lefordított bekezdés alá bemásolom a japán verziót is. 

Ha esetleg nekiveselkednétek az eredeti szövegnek, rögtön szembe fog tűnni, hogy nemcsak a nyelvtan nem úgy működik, ahogy most - bár mivel egy 13. századi szövegről van szó, talán ez kevésbé meglepő -, de a helyírási szabályok sem, olyanok, mint most. 

Aki annyira nem ismerős kalsszikus kana-használat témakörben az alábbi linken művelődhet japánul, aki viszont nem bízik a japán tudásában, annak itt van az angol nyelvű link.

A rohanó folyó folyása szüntelen, és a vize sosem marad ugyanaz. Mégis a megállni látszó víztükrön a hab és buborékok hol eltűnnek, hol ismét megjelennek, de sosem maradnak sokáig ugyanúgy. 
Az itt élő emberek és a hajlékaik is épp ilyenek. A drágakövekkel díszített fővárosban házak sorakoznak, tetőgerinceik a cserepeik és csúcsaik magasságával versenyeznek egymással. Ha a generációk véget nem érő sorában nézzük, a magas és alacsony rangú emberek otthonai is egyformák, és nagyon ritkák köztük a régi házak. Mert vagy leégtek tavaly, és idén újra épültek, vagy a nagy házak összedőltek, és a helyükön már csak kis házak állnak.
Az itt élők is hasonlóak, bár a helyek változatosak, és sokan élnek erre, de azok, akik régóta ismerik egymást, nagyon kevesen vannak, jó ha húsz-harminc főból csak egy-kettő.
Az az egyetemes rend is, hogy valaki meghal reggel, és hogy valaki megszületik este, nagyon hasonlatos a víz habjához. Nem tudhatjuk, hogy azok akik születnek és meghalnak, honnan jönnek, és hová tartanak. És ugyanúgy nem tudhatjuk azt sem, hogy ezek az időleges lakóhelyek kinek kinek okoznak majd szenvedést, és kinek örömet. 
Az egyszerű gazda és lakhelye a maga múlandóságában nem különbözik a hajnalkától, és a virágon remegő harmattól. Hiszen a harmat ha le is hullik, a hajnalka tovább virágzik. De ha meg is marad kicsit tovább a harmat, a reggeli napfény felszárítja. Vagy ha mégsem tűnik el a fényben, akkor sem éri meg az estét. 

ユク河(ガワ)ノナガレハ、絶(タ)エズシテ、シカモモトノ水ニアラズ。澱(ヨドミ)ニ浮カブウタカタハ、カツ消エカツ結ビテ、ヒサシク留マリタルタメシナシ。世中ニアル人ト栖(スミカ)ト、又カクノゴトシ。タマシキノ都ノウチニ棟(ムネ)ヲナラベ甍(イラカ)ヲアラシヘル貴(タカ)キ賤(イヤ)シキ人ノ住ムヒハ、世々ヲ経テ尽キセヌ物ナレド、是ヲマコトカト尋(タゾヌ)レバ、昔(ムカ)シアリシ家ハアレナシ。ハ去年(コゾ)焼ケテ或今年作れリ。或(アルイ)ハ大家(オオイヘ)ホロビテ小家(コイヘ)トナル。住ム人モ是ニ同ジ。トコロモ変ラズ人モ多(ヲホ)カレド、イニシエ見シ人ハ、二三十人ガ中(ウチ)ニワゾカニ一人・二人ナリ。朝(アシタ)ニ死ニ夕(ユウベ)ニ生ルル、ナラヒ、タダ水ノ泡(アハ)ニゾ似(ニタ)リケル。不知(シラズ)、生マレ死(シヌ)ル人、イジカタヨリ来(キタ)リテ、イジカタヘ去ル。又、不知(シラズ)、仮(カリ)ノヤドリ、誰(タ)ガ為ニカ心ヲナヤマシ、何ニヨリテカ目ヲ悦(ヨロコ)バシムル。ソノ主(アルジ)ト(スミカ)ト無常ヲアラソフサマ、イハバ朝顔(アサガオ)ノ露ニコトナラズ。或(アルイ)ハ露落(ヲ)チテ花残(ノコ)レリ、残ルトイヘドモ朝日(アサヒ)ニ枯(カ)レヌ。或ハ花シボミテ露ナヲ消エズ、消エズトイヘドモ夕ヲ待ツ事ナシ。


Mióta az eszemet tudom, már vagy negyven év telt el, és azalatt nem egyszer láttam a világ rendhagyó történéseit. Az elmúlt Angen korszak harmadik évének április 28-án lehetett talán. Azon az estén, mikor a szél nyugtalan volt, és hevesen fújt, a kutya órája táján (este nyolc körül), a főváros dél-keleti részén tűz ütött ki, és észak-nyugat felé terjedt. Végül egészen a Suzakumonig (a Vörös Veréb kapuja), Daikokudenig, a Daigokuryóig, és a Minbushóig (Népügyek minisztériuma) terjedt. Ezalatt az egy éjszaka alatt porrá és hamuvá vált minden. A tűz fészke eredetileg a Higucsi Hitomi Kódzsi volt, úgy beszélték, hogy a táncosoknak hajlékot nyújtó szállásoknál keletkezhettek a lángok. Az összevissza fúvó szélben a tűz úgy terjedt, ahogy a legyezőt széttárják, a vége felé szélesedett ki. A távoli házak a füstben fuldokoltak, míg a közeki helyeken mohó lángokat okádott a föld, a hamut az égbe fújta, ezért a lobogó lángok fényében mindévégig vörös és gyönyörű volt minden. A lángnyelvek pedig nem tudva ellenállni a süvítő szélnek, szétnyíltak, mintha csak szárnyra kaptak volna, egy-két városnegyedet is átugrottak, miközben tovább terjedtek. Az ebben a helyzetben rekedt emberek vajon lelhettek-e józán lelkiállapotot? Hiszen vagy összeestek a füstben fuldokolva, vagy a lángokban elájultak, és azonnal meghaltak. Vagy ha valakinek önmagát sikerült is épségben kimenekítenie, a vagyonát nem tudta elhozni, a millióféle ritkaság mind hamuvá vált. Vajon milyen nagy volt a kár és a veszteség? Az akkori főnemeseknek akár hat háza is leéghetett. Ezen kívül, a számát sem tudjuk annak, hogy mi minden pusztult még el. Megszámolni sem tudjuk az ezen kívüli veszteségeket. Összességében a főváros három részéből egy teljes harmad pusztult el. A férfiak és nők közül a halottak száma a több tizet is elérte. A lovak és tehenek közül megszámlálhatatlan sok pusztult el. Az emberek ostoba cselekedetei közül kiemelkedő volt az, hogy olyan veszélyes helyen házakat emeljenek, mint a főváros közepe, hogy a vagyonukat elköltik, ami csak tovább tetézte aggodalmaikat, így pedig életük szerfelett értelmetlenné vált.   



ワレ、モノノ心ヲ知レリシヨリ、四十(ヨノヂ)アマリノ春秋ヲ送レルアヒダニ、世ノ不思議ヲ見ル事、ヤヤタビタビニナリヌ。去(イニシエ)安元三年四月八日カトヨ。風ハゲシク吹キテシヅカナラザリシ夜(ヨ)、戌(イヌ)ノ時許(バカリ)、都(ミヤコ)ノ東南(トウアン)ヨリ火出(イ)デ来テ西北(セイハク)ニイタル。果テシハ、朱雀門(スザクモン)・大極殿(ダイコクデン)・大学寮(レウ)・民部省ナドマデ移ツリテ、一夜(イチヤ)ノウチニ塵灰(ヂンクワイ)トナリニキ。火本(ホモト)ハ樋口(ヒグチ)冨ノ小路(トミノコウヂ)トカヤ。舞人(マイビト)ヲヤドセル仮屋ヨリ出(イ)デ来(キタ)リケルトナシ。吹キマヨフ風ニトカク移ツリユクホドニ、扇ヲ広ゲタルガゴトク末広(スエヒロ)ニナリヌ。遠(トヲ)キ家ハ煙ニムセビ、近(チカ)キアタリハヒタスラ焔(ホノホ)ヲヲ地(ヂ)ニ吹キツケタリ。空ニハ灰(ハヰ)ヲ吹キタテレバ、火ノヒカリニ映(エイ)ジテアマネク紅(クレナヰ)ナル中(ナカ)ニ、風ニ堪(タ)エズ吹キ切ラレタル焔(ホノホ)、飛(トブ)ガ如クシテ一二町ヲコエツツ、移(ウツ)リユク。其(ソノ)中ノ人、ウツシ心アラムヤ。或(アルイ)ハ煙ニムセビテ倒レ臥(フ)シ、或ハ焔(ホノヲ)ニ眩(マグ)レテタチマチニ死ヌ。或ハ身ヒトツ辛(カラ)ウシテ遁(ノガ)ルルモ、資材ヲ取出(トリイゾ)ルニ及バズ。七珍万宝(シチチンマンボウ)セナガラ灰(クワイ)ジントナリニキ。其ノ費(ツイ)エイクソバクゾ。其ノタビ、公卿(クギヤウ)ノ家十六焼ケタリ。マシテ、其外(ソノホカ)カゾヘ知ルニ及バズ。全テ、都ノウチ三部ガ一ニ及(オヨ)ベリトゾ。男女(ナンニヨ)死ヌルモノ数(ス)十人。馬牛(バギウ)ノタグヒ辺際(ヘンザイ)ヲ不知(シラズ)。人ノイトナミ皆愚(オロ)カナルナカニ、サヒモ危(アヤウ)キ京中(キヨウヂウ)ノ家ヲツクルトテ、財(タカラ)ヲ費(ツイ)ヤシ心ヲナヤマス事ハ、スグレテアヂキナクゾ侍(ハベ)ル。

Folytatása következik...

Forrás:
新日本古典文学大系39.岩波1998.
Ha valaki elolvasná, de nincs kedve/türelme a katakanás verzióhoz, az megtalálhatja itt a hiraganával írt, olvasatokkal ellátott verziót.

2014. december 17., szerda

A világ egy parányi szobából

Kamo no Chōmei (鴨長明)

Kamo no Chōmei és a Hōjōki méltán híres első sora

Nem tudni pontosan, mikor is született, egyes feltételezések szerint 1153-ban, mások szerint 1155-ben (általában ezen utóbbit fogadják el hivatalos dátumnak), az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy 1216-ban halt meg. 
A Kamo név egyébként onnan ered, hogy a család birtokában több szentély is volt a Kamo folyó felső és alsó folyása mentén.

Kamo no Chōmei japán író, költő és esszé író (a waka költészet kiemelkedő alakja) volt. Irodalmi érdeklődésére többen is hatást gyakorolnak, költők különboző iskolákból, illetve buddhista szerzetesek (pl. Kamo no Shigeyasu a a Felső Kamo Shinto szentély papja). Apja halála után mélyül el igazán a költészetben, ekkor teljesedik ki ezen irányú művészete. Fiatal évebein elmaradhatatlan tagja Fujiwara no Teika irodalmi köreinek is.

Több irodalmi, versírói versenyen is elindul, de ezeken nem ér el átütő sikereket. A szókészlete ugyanis, amit a természetre használ, így például a Kamo folyó leírására, eléggé megosztja a hallhatóságot. Egy alkalommal például azért veszít, mert a zsűri azt hiszi, hogy egy nem létező folyóról ír, és hiába próbálkozik, nem tudja meggyőzni őket az igazáról.
  
Esszéírói munkássága viszont már csak abból a szempontból is nagyon fontos, hogy Kamo no Chōmei szemtanúja volt a Heian korszak vége és a Kamakura korszak közti átmeneti időszaknak, mikor elkezdett kibontakozni a későbbi szamuráj kultúra. Illetve át- és túlélte kora nem kevés, az akkori fővárost súlytó katasztrófáját. Erről az időszakról írta meg remekművét a Hōjōkit (方丈記).

Ezt a fent elmített művet a világból kivonulva szerzetesként írja 1212-ben, élete utolsó szakaszában. Öt évet tölt így remeteként a Hiei-hegy lábánál találtató Ohara nevű területen egy parányi, 3x3 méteres kunyhóban - amit saját maga épített. Itt él egészen 1216-ban bekövetkezett haláláig.

Nem ismerjük pontosan annak okát, miért fordított hátat a pezsgő fővárosi irodalmi életnek, azt mindenesetre tudjuk, hogy a mennyivel szegényebb lenne a világ, ha nem így tesz. Úgy gondolják, az volt visszavonulása fő oka, hogy bármennyire igyekezett is, nem nevezték ki apja pozícójába - a Kamo szentély papi papjává - annak halála után.


Források
新日本古典文学大系39.岩波1998.
A kép forrása: Kamo no Chōmei

2014. december 1., hétfő

Japán történelmi gyorstalpaló 2.

Ez a bejegyzésem folytatása az előzőnek. Tudatosan szedtem szét így, hiszen eddigi irodalmi posztjaim inkább az új és moderkorból valók voltak, ezért szeretném ennek megfelelően külön venni ezeket (a számozást folytatom).

Újkor és modernkor
9. Edo korszak (江戸時代)
1600 (1603) - 1868
Ebben a 300 évben a Tokogawa sógunátus gyakorolja a hatalmat több, mint 250 éven át, melynek központja Edo (a mai Tokió). Ebben az időszakban Japánt gazdasági növekedés jellemzi, annak ellenére is, hogy elzárkózik a külföldi hatások, kapcsolatok elől. Mily' irónikus, hogy az ezt követő korszakban a visszamaradottság és bezárkózás szimbólumaként emlegetik majd. Ezzel a korszakkal zárul a több száz éves sógunátus, melynek a császári resturáció vet majd véget 1868-ban.

Tokugawa Ieyasu, a korszak első sógunja

Ebben a korszakban még tovább erősödik a hős-kultusz, a kivetett, örökké hű szamurájok legendás történeteivel, melyik kifejezetten jellemzőek a shógunátus vágnapjaira (幕末文学 - Bakumatsu irodalma).
Ez az időszak rengeteg művészt ejt rabul, például a híres haiku költőt, Matsuō Bashō-t (松尾 芭蕉). Versei közül Kosztolányi Dezső többet is átültetett magyarra (igaz ő általában nem eredeti, hanem angol nyelvű forrásokat használt).

Illetve biztosan mindenki hallott már a Negyvenhét Roninról, akik a sógun tiltása ellenére is megbosszulják meggyilkolt urukat. És mi sem lehet nagyobb dicsőség számukra, hogy végül a sógun engedélyezi nekik a rituális öngyilkosságot, a seppuku-t. Ezt a történetet regények, filmek, színdarabok, és hagyományos japán bábjáték, a bunraku is feldolgozta.

A negyvenhét ronin sírja

Shinsengumi 
(新撰組 - saját fordjtásban: Újonnan választottak csapata)
Kiotói speciális rendőrség 1864 - 1869 között, az Edo korszak végén. Nagyon meghatározta a korszak végét, vezetője, Hijikata Toshizō (土方 歳三), a mai napig ikonikus alak, annak ellenére is, hogy a szamuráj kódexet a végsőkig követő és betartató könyörtelen alkapitány volt. Nem hiába nevezték Démoni alkapitánynak (鬼の副長 - Oni no Fukuchō). A mai napig több animét, filmet, sorozatot is ihletett. Kedvencem például a Peacemaker Kurogane.

Hijikata Toshizō

10. Meiji korszak (明治時代)
1868 - 1912
Ennek a korszaknak a névajóda Meiji császár, mikor is a Tokugawa sógunátus összeomlását követően bekövetkezett a császári restauráció folyományaként trónra lépett. Japán ebben az időszakban enged az amerikai nyomásnak, és végre kinyit a nyugat felé. Az ország ebben az időszakban robbanásszerűen kezd el fejlődni, és rövid idő alatt elmaradott feudális államból fejlett ipari-agrár országgá nővi ki magát. 
A tizenlkilencedik-huszadik század fordulóján több háborút is nyer: kínai-japán háború (1894-95), orosz-japán háború (1904-05), illetve annektálja Korea bizonyos részeit is. Ez a terjeszkedés tovább folytatódik a második világháború allatt is, erre vezethető vissza Japán mai napig tartó kiélezett viszonya a többi távol-keleti országgal.
 A császári család (színezett fénykép 1900-ból) 

Nem meglepő módon ebben a korban is virágzik az irodalom, a korszak legfontosabb alkotóiként talán a következő írókat és költőket lehetne kiemelni:
Higuchi Ichiyō (樋口一葉), Natsume Sōseki  (夏目漱石), Nagai Kafū (永井 荷風).

11. Taishō (大正時代)
1912 - 1926
A 20. században a korszakok névadói az uralkodók, úgyhogy ne lepődjünk meg, hogy ez az időszak is a császárról kapta a nevét. Annak ellenére, hogy az államforma továbbra is császárság, egyre erősödnek a politkai pártok, az irányítás is valamennyire az ő kezükbe kerül, nem véletlenül nevezeik ezt a korszakot "Taishō  demokráciának".
Taishō császár egész éltére kihatással van csecsemőkori agyhártya gyulladása, uralkodása vége felé már nem tudja rendesen ellátni a feladatiat, emiatt 1921-ben kinevezik mellé régensnek fiát Hirohitot, aki majd a trónon is követni fogja.
A kor kiemelkedő alkotói:  Akutagawa Ryūnosuke (芥川 龍之介) - róla korábban már írtam is -, Natsume Sōseki  (夏目 漱石), Tanizaki Jun'ichirō (谷崎 潤一郎).

12. Shōwa period (昭和時代)
1926 - 1989
Ebben a korszakban Japán elveszíti a második világháborút, aminek végén a győztes amerikaiak kötelezik Hirihito császárt, hogy mondjon le isteni származásáról rádióbeszédben. Ez is, mint a vereség, sokként éri a japán lakosságot. A korszak közepének irodalmára nagy hatást gyakorol a "legyőzetett ország életérzés" (亡国的感情 - Bōkokuteki kanjō). A korszak legtöbb irodalmi műve is erről szól.
Fontos alakja az én véleményen szerint Dazai Osamu (太宰治). Egyik legfontosabb műve a Hanyatló nap (斜陽 - Shayō), ami 1987-ben magyar nyelven is megjelent az Európa kiadó gondozásában. Fordítását Simonyi István  készítette el az eredeti japán regény alapján. Ebben a művben Dazai a japán nemesség hanyatlását és elmúlását mutatja be tökéletes háttérként használva fel Japán legyőzetettségét.

És végül haladóknak: japán időszámítás
(Japánban három időszámítási mód létezik)

  • 1873.január 1-én vezették be az európában is használatos Gergely-naptárt. Ezt a nyugati időszámítást seireki-nek (西暦) nevezik.
  • Birodalmi évek szerint, ezt kōki-nak (皇紀) nevezik, a mitológiai Jinmu császár államalapításától számítják (i.e 660).
  • És a leggyakoribb a nengō (年号), vagyis a japán uralkodói korszakok neve után, Természetesen ez a rendszer a régi kínai közigazgatási rendszerre vezethető vissza. Ebből azért érdemes felkészülni, mert minden hivatalos iratban ez szerepel. E szerint a rendszer szerint eddig összesen 247 korszak volt, az elszántak itt tanulmányozhatják az összeset. Az igazán bátrak átszámolni is megtanulhatják (én általában csalok). :) 


A képek forrása: Wikipedia